Az afrikai hagyományok, design elemek megjelenése a lakásbelsőkben mindig különleges, a vadont, a szavannákat, szafarikat idéző fűszerezést ad egy helyiség atmoszférájának. A legtutibb az, hogy könnyedén készítjük el vele lakásunk berendezését, dekorációját, és a különleges hatás sohasem marad el.
Egzotikus stílus -Afrikai inspiráció
Az egzotikus stílusnak azt nevezem, amikor az európai lakáskultúrát távoli tájak kultúrköréből származó berendezés-, vagy dísztárgyakkal egészítjük ki. Az utóbbi időben az ismeretterjesztő csatornáknak köszönhetően az emberek egyre több különleges tájjal, kultúrával ismerkednek meg, s ez magával hozza a kultúrkörökre jellemzők terjedését is. A stílus sikerében benne van az ember elvágyódása is, a felfedezés öröme, a kalandvágy. Ezen kívül egyre többen jutnak el ilyen helyekre nyaralás céljából, ahonnét néhány helyi dísztárgyat haza hoznak magukkal, majd aztán idővel kiegészítik hasonló stílusú egyéb darabokkal is. Sokak körében közkedvelt, hiszen megadja annak illúzióját, hogy minden nap nyaralunk.
Az egzotikus stílust, igazából gyűjtő fogalomként kell érteni, hiszen más jellemző egy afrikai, egy indiai vagy egy japán, stb. lakberendezésre. Nézzük meg tájegységenként.
Az angol country stílus
Az angol country stílus sokak számára zsúfolt hatású, pedig ez adja a szépségét. A sok-sok kincs, emlék, mind-mind méltó helyet kap. A személyes tárgyak otthonossá teszik ezeket az enteriőröket.
A francia country stílus
A francia country stílus természetes nyugalmat áraszt, kényelmes, otthonosan hívogató enteriőröket jelent, egyszerre támaszkodik a hagyományokra és a modern kor támasztotta követelményekre.
A Country stílus
A Country stílusra a rusztikus báj és a régi idők eleganciája jellemző. Kulcsszó a kényelem, és a hagyományok újra élesztése, őrzése. Sok fajtája van, területenként változó jellemzőkkel. A legnagyobb hatást az angol és a francia vidéki stílus gyakorolta a világszerte elterjedt és kedvelt Country stílusra.
A Penthouse lakások
A Penthouse olyan luxuslakás, amely egy ház valamelyik felső emeletén helyezkedik el (de nem a tetőtérben), és a környezet, illetve a lakás adottságai alapján valóban luxus életteret ad. Gyökerei a XX. század első felének Amerikájához nyúlik vissza, ahol a fejlődő nagyvárosokban egyre inkább igény mutatkozott, hogy vidéki villák fényűzését városi körülmények között is meg lehessen valósítani.





